Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Cicanapló 40. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Ambrózy Noémi   

altA karácsonyi teendők betegeskedéssel egybekötve, szokás szerint betemettek. Érdekes, hogy tavaly karácsony előtt is úgy éreztem, hogy sínen vagyunk(cicanapló 23 http://www.pindur.hu/index.php/es-ami-meg-erdekel/1178-cicanaplo-23.html ). Ehhez képest legalább most is.

A Cica bődületes mennyiségű dalt énekelget. Egyfolytában. Cica-vízió helyett Cica-rádió. Ami külön öröm, hogy van köztük jó pár olyan is, amihez nem kapott vizuális „segítséget”, ami azért nem kis szó nekünk. Így január közepén mondjuk már kicsit sok a Flótás Mikulásból...

Ha őszinte akarok lenni, akkor igazából nem tudom megunni. Továbbra sem érzem, amit mindenki mondott, hogy majd csak várjam ki, amíg be nem áll a szája. Én nagyon bírom, hogy folyamatosan beszél. Kicsit furcsa is, amikor csend van.

A beszéde is sokat tisztult az utóbbi időben. A legtöbb barátunk említette már, hogy megértik fordítás nélkül is. Karácsony előtt óta mesél is rengeteget (néha „népmesei” elemekkel…khm…). Mostanában a kedvenc szórakozása, hogy felhív valakit (a kezében minden telefon), és elmeséli a nap történéseit dióhéjban. Nagyon cuki.

Látszik az is, hogy nődögél. Sajnos egyre többször kell meggyőzni dolgokról, viszont már legalább lehet is. Beszélgetni is lehet vele dolgokról, csak oda kell figyelni, mert hajlamos értően bólogatni. Mondjuk ez jól jön olyankor, amikor a nénikék magyaráznak neki az utcán, és látom, hogy szegény nem érti, de nem kell elkezdeni magyarázkodni. De azért zavaró is tud lenni, amikor azért nem megyünk Tátikára, mert valamelyik ponton azt érti, hogy doktor bácsihoz kell menni, és az nem tűnt jó bulinak (érthető módon).

Jojéta beszéde is nekiindult. Vele már sokkal kevesebb az aggódnivaló. Bár lehet nem volt reális, a Cicánál még az is igen valós félelem volt, hogy nem fog megtanulni rendesen beszélni. Jojétának sokkal nagyobb előnye van. Egyrészt a hallása is jobb, de az, hogy tíz egész hónappal előbb lett hallókészüléke már most is meglátszik. Nagyjából az összes magánhangzót használgatja (öeöeőőő), és mond olyanokat is hogy „Bú”, „brr” és „khrr”. Néha sikítozik is egy kicsit a mihez tartás végett, de szerencsére ezt más gyerek is csinálja. Jó érzés, hogy játszik a csörgőkkel és imádja az ölbeli játékokat. Egészen olyan, mintha lenne egy halló gyerekem. Így utólag már egészen biztos az is, hogy ha lett volna egy halló gyerekem, akkor sokkal kevésbé lehetett volna elhallgattatni a félelmeimet a Cicával kapcsolatban. Viszont az is biztos, hogy ha neki nem lenne hallókészüléke, akkor az öccse most sokkal rosszabb helyzetben lenne.

Kapcsolódó írásaink:

Cicanapló 39.

Cicanapló 1.

Mondókák a második évre

Mozgással kisért mondókák szerepe a fejlődésben