Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Családom és egyéb kalandok 4. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szigetvári Szilvia   

altValami tesó ügy mindig van a családunkban, ez már ilyen megszokott dolog. Ugye sokáig voltunk egy szem lány szülei, pontosan 5 és fél évig, és az egy szem lány, bár szeretett volna tesót, nehezen birkózott meg a dologgal. Már a legeleje, a kórház másképp alakult, mint szerettük volna, a tervezett 3 helyett bonyodalmak miatt 6 napot voltunk bent, én elég sokat sírtam ugyanazon bonyodalmak miatt, legjobban akkor, ha bejött a lányom, így aztán neki elég sokkoló volt az eleje. Aztán az első néhány nehéz hét után békés időszak jött, ami egészen sokáig eltartott, majdnem egy évig is, csak közben a tesó elkezdett egyre több figyelmet követelni, úgy mint mozgásfejlődési problémák, neurológus, dévény, majd ennek folyományaként (szerencsére) egy folyton mindenre fel-le mászó, mozgásban lévő, állandó figyelmet igénylő jelenség lett belőle és ezzel szép fokozatosan kihúzta nővére lába alól a talajt.

Amikorra a kistesó másfél lett, a Nagylány már rendszeresen felejtett magánál mindenféle dolgokat, amik nem az ő tulajdonát képezték, így jelezve felénk, hogy valami nagyon nem stimmel a lelkével. Nem bírta már el, hogy ő a nagy, aki megértő, türelmes és lemond a szülei figyelméről az öccse kedvéért… Nehéz volt ezzel szembenézni, olyan gyakori hiba és mégis belecsúsztunk mi is. Nagytesónak lenni nehéz, de levontuk a tanulságot és igyekeztünk erre sokkal jobban figyelni… Ettől még a testvérek kapcsolata nem lett egy csapásra csodaszép, elég nagy hullámzások voltak és vannak benne a mai napig. És minél nagyobb a Kisöcsi, annál bonyolultabb a helyzet.

alt8 éves volt a Nagylány és 2,5 múlt a Kisöcsi, amikor megszületett a még kisebb öcsi és jól felforgatott mindent. A félelmeinkkel ellentétben és dacára annak, hogy nem kislány, nővére szívében jó nagy hely jutott és jut neki azóta is, ők igazán egy hullámhosszon vannak. Szegény Kisöcsiből lett Középsőmnek pedig egy igazán nehéz időszak kezdődött, ami még a mai napig eltart. Látjuk, hogy nehéz neki, látjuk, sőt érezzük nap mint nap, mennyire harcol a mi figyelmünkért, a nővére figyelméért és mindenből túl kevés jut neki. Igazán nehéz őt szeretni ebben a nagy harcolásában, sokszor minden megértésünk túl kevésnek bizonyul és estére már nem jut más, csak veszekedés, türelmetlenség és bűntudat. Muszáj lesz változtatnunk, ez megint az a pont, testvér ügyben már nem először. Most ez van épp folyamatban.

Minap, fürdés közben beszélgetve, a témát boncolgattuk:

- Anya, miért szültétek őt (az öccsét) a hasadból?

- Mert szerettünk volna még egy gyereket. Jobb lenne, ha nem lenne?

- Igen. Kidobhatnánk az ablakon…

- Mi nagyon szeretjük őt is, meg titeket is, senkit nem dobunk ki az ablakon.

- Miért nem lett inkább lány?

Majd nem sokkal később, amikor arról kérdeztük, szeretne-e jövő hétvégén a nagymamájánál aludni, gondolkodás nélkül vágta rá a választ: csakis akkor, ha az öccse is ott alszik!

Nagytesónak lenni bonyolult, állapítottam meg a második gyerekem születése után. De hogy mennyire bonyolult középsőnek lenni, arról még bőven van mit tanulnom…

(a képek illusztrációk: https://www.flickr.com/photos/onion/215691760, http://www.deviantart.com/)


Kapcsolódó írásaink:

Családom és egyéb kalandok 1.

Testvérek közötti egyenlőség

"Agyonszeretett" kistesók