Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Családom és egyéb kalandok 6. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Szigetvári Szilvia   

altNagyon szerencsés vagyok, hogy pont az első gyerekem - akit 27 évesen szültem, amikor halvány lila gőzöm sem volt a mozgásfejlődésről (na jó, arról egy kicsi, mert tanultam róla), dévényről, fejlesztésről, hipotóniáról és feszességről - szinte tankönyvi mozgásfejlődést produkált, mindent a kellő időben és helyen. A kúszást hagyta ki egyedül, meg nem siette el a beszédet se, de a két éves szülinapján már szép kerek mondatokat mondott.

Aztán pár évnyi olvasgatással később (mindenféle babás oldalt olvasgattam, legtöbbet a kalandos életű bezzeganyát) megszületett Középsőm, aki hamarosan el is kezdte tesztelgetni a felszedett tudást... Szép nagy baba volt, feküdt a hátán, néha a hasán is, ha úgy raktuk le, ez volt a tudománya 5 hónapos korában. Pedig szeretett volna ő mozogni, hason fekve állandóan hátrafeszítette magát és repülőzött, most már tudjuk, hogy ez kóros, akkor még nem tudtuk, csak sejtettük, olyan rosszul nézett ki. 

A gyerekorvos szólt, hogy induljunk el valamerre, mert ez így nem jó. Közben hányszor meghallgattam a "minek kínozod, csak lusta, majd fog, az enyém is csak..." kezdetű tanácsokat, de nem fogadtam meg, úgyhogy neurológus, dévény, és a diagnózis: hipotón izomzat. Egy kezelés után forgott, nagyon látványos volt az eredmény és a gyerek boldogsága is... Hét hónaposan kúszni kezdett, ehhez egy kezét és egy lábát használta csak, ezt is elég rossz volt nézni. 10 hónaposan már négykézláb állt, de félt elindulni, majdnem egy éves volt, mire mászott (annyira nagyon vártuk már). Hipotón gyerekeknek rossz az egyensúlyérzéke, mert az izmaik a nem megfelelő izomtónus miatt pontatlan visszajelzést adnak neki a környezetről... ez látszott rajta, ahogy heteket egyensúlyozott a mászás küszöbén és nem tudta elszánni magát... Mikor végre mászott, még mindig nem ült, azt csak egy éves kora után tudta, azért ezek izgalmas idők voltak... Amikor valami mozgásforma végre működött, akkor szünetelt a kezelés, így aztán 13 hónaposan nem volt más dolgunk, mint várni a járást. Nem egy-két nap várakozásra számíthattunk, mondanom se kell. De végül kezelés nélkül, ugyanolyan hosszú rákészüléssel, mint a mászásnál, minden lépést napokig fontolgatva indult el 15,5 hónapos korában. Nagy kő esett le a szívünkről, amikor másfél éves korában, az utolsó neurológiai kontrollon megkaptuk az elbocsátó szép üzenetet: a gyerek lazasága megmarad, szóval figyeljünk rá, fontos a jó erős izomzat, és számítsunk rá, hogy az egyensúlyozást igénylő feladatok nehezen fognak menni. 

Szóval a hipotóniát eléggé kitanultuk menet közben: a repülőzést, az egyensúlyproblémákat, azt, hogy a dévény kezelés a laza gyerekeknek messze nem olyan fájdalmas, mint a feszes gyerekeknek (de azért volt sírás így is bőven), a szoptatási nehézségeket, amiket mi szerencsére megúsztunk, de a dévényen az első kérdések egyike volt, hogy a szoptatás hogy ment, mert bizony a túl laza arcizomzat nem kedvez a dolognak. Rossz volt ekkor, majdnem fél éves korában szembesülni vele, hogy nem ügyetlen volt, ahogy többen is mondták, én meg elhittem, hanem iszonyú ügyes, hogy ilyen hátrányból is tudott...

Így utólag azt gondolom, hogy van egy csomó fél éves, nem forgó gyerek, aki tényleg lusta és majd fog és nem kell "kínozni", de van egy másik néhány - mint az én fiam - aki a kezelések nélkül nagyon későn és nem megfelelően fejlődött volna, sok kudarcot begyűjtve közben és nagyon örülök, hogy nem így alakult... 

De ezzel még nem fejeződött be kalandozásom a mozgásfejlődés útvesztőiben…

(folytatása következik…)


Kapcsolódó írásaink:


Kimaradt lépcsőfokok

Gyógypedagógiai terápiák: Dévény-módszer

Diagnózis: hipotónus/hipertónus