Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Na akkor mi is kell a nőnek? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csányi Nikoletta   

Na akkor mi is kell a nőnek (az anyának)?

altAz ember lányának az élete sosem könnyű. Mikor anya lesz akkor meg különösen bonyulultá és kérdésessé válhat minden. Az új helyzetek törvényszerűen kissé bizonytalanná tehetnek minket embereket, egy gyermek születése pedig, főleg az első gyermek születése, sok nem várt helyzet elé állíthat. A pszichológia úgy tartja, hogy minden változás egy kissé krízis, feladat is, amit az egyénnek meg kell oldani, lehetőleg jól, hogy személyiségfejlődésében is előbbre jusson, magasabb szintre lépjen.

Életünk pozitív változásai is változások, nem biztos, hogy rögtön jól tudunk viszonyulni hozzájuk. Bizony, van, amikor idő kell, hogy megszokjuk az új helyzetet. (Gondoljunk csak vissza, mikor például, összeköltöztünk szerelmünkkel, ez a változás nem csak csupa pozitívumból állt, hanem sok pici apró kellemetlenségből is, amihez hozzászoktunk, megbeszéltük, újra megbeszéltük... )

altEbben az új helyzetben, sok minden más mellett,a világot új szemszögből vehetjük szemügyre. Mindent a gyereknevelés szempontjából vizsgálunk akaratlanul is. Még ismerőseink, barátaink, családtagjaink is két részre oszlanak: azok akiknek van gyereknevelésben tapasztalatuk és azok akiknek nincs. Szép lassan elkezdjük azt érezni, hogy ismerőseink első csoportja valami rejtélyes oknál fogva feljogosítva érzi magát, hogy minden ügyben (de tényleg minden ügyben…) tanácsot esetleg javaslatot, legrosszabb esetben pedig kioktatást adjon szegény kezdő anyukának. Aki innentől kezdve nem csak kezdőnek, hanem gyengeelméjűnek is érezheti magát. Mert hiába nagykorú, hiába hitte egészen eddig magát felelős felnőtt nőnek, mostanában mindenki tanácsot ad, természetesen szigorúan jóindulattól vezérelve.

Mert az szinte mindenkinek egyértelmű, hogy „szegény gyerek még biztos, hogy éhes”, „szegény gyerek még biztos, hogy álmos”, „mond biztos jól főzted ki azt a cumit”, „na ne mond, hogy erről még nem hallottál soha”, „azért ÉN ezt már nem engedném meg a gyereknek”, „már ne is haragudj, de felneveltem én is két gyereket” és azt hiszem mindenki hosszú oldalakon folytathatná a sort a tipikus mondatokkal. Akkor már jobban tudjuk értékelni a gyereknevelésben nem annyira jártas barátaink jóindulatú hümmögését illetve tanácstalan arckifejezését.

Gyermeknevelésben rutinos és amúgy minden bizonnyal jó szándékú ismerőseink csak azt az egyet felejtik el, kéretlen jó tanácsaik osztogatása közben, hogy attól a dologtól fosztanak meg minket, ami pedig a legfontosabb lenne a gyermekünk szempontjából is, azaz a nyugalomtól és a magabiztosságtól. 
Mik is a legfontosabbak tehát, amik a gyerekneveléshez „kellenek”? Nyugalom, magabiztosság, na és egy csöppnyi józan ész! Nem kell aggódni, menni fog csak bízzunk altmagunkban és ne engedjük ki a kezünkből az irányítást. Képzeljük csak el, milyen anyát szeretnénk magunknak! Egy szakszerű, minden tanácsot megfogadó, folyton elbizonytalanodó „szuper” anyát vagy egy nyugodt, ítéleteit józan belátására bízó, nem görcsölő mamit?

Azt hiszem, engem az utóbbi jobban meg tudna győzni arról, hogy ez a világ amibe hirtelen belecsöppentem egy jó kis hely…

Hogyan is kezeljük, hogyan is fogadjuk az egymásnak rendszerint ellentmondó, ezer helyről érkező tanácsokat?

Kedvesen köszönjünk meg minden kéretlen tanácsot, majd menjünk nyugodtan a saját józan eszünk után.