Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

A dackorszak és egyéb csapások 2. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csányi Nikolett   

A gyermekkort általában övezi a felnőttek részéről egy adag romantikus elképzelés, hogy milyen vidám dolog is az. Mármint gyereknek lenni. Hogy minden milyen szép és könnyű és egyszerű volt akkoriban. És csak játszani kellett, és hogy mennyire boldogok voltunk. És amikor erre gondolunk, akkor nem is értjük, hogy csemeténk, miért is nem értékeli néha ezt az idilli állapotot.

Nos, az idő mindent megszépít, de gyereknek lenni nem annyira könnyű dolog.

altMi kicsik vagyunk, a felnőttek meg nagyok. Nem nagyon dönthetünk semmiben, csak úgy történnek a dolgok. Mert például remek dolog, hogy van egy piros vonatunk, de mi van akkor ha történetesen nem akarunk a piros vonattal játszani, mert ki szeretnénk menni a játszótérre. Erre anya azt mondja, hogy nem megyünk sehová és pont. Akkor tényleg klassz ez a piros kis vonat dolog, de a játszótér mégis klasszabb lenne, de az tilos. Szóval ilyenkor nem annyira könnyű jó gyereknek lenni és angyali módon játszani…

 Ha egyszerűen akarok fogalmazni akkor az ellentét ott feszül, hogy van egy elképzelése a szülőnek a világról, meg van egy elképzelése a csemetéjének is, és ez a két elképzelés nem mindig találkozik a való életben…

Azt hiszem, Szabó Lőrinc jeleníti meg a legszemléletesebben ezt az érzést Lóci-verseiben:

"Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,

de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam,
ha mindig lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogyan én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém, mint nyomorult kis rab
mozogtam a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! - mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök:
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között:
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra - és már gyűlőltem mindenkit, aki elnyomott."

altSzóval gyereknek lenni nem könnyű. A világ nagy, érthetetlen, megmagyarázhatatlan, persze csodálatos is, de azért gyakran félelmetes is.
Ezért is lenne fontos, hogy stabil igazodási pontokkal szolgáljunk gyermekünknek az eligazodáshoz. Hogyan is tehetjük ezt meg? A kérdés jogos, a válasz pedig nagyon egyszerű: következetesen kell nevelnünk őket. Mert ha már a világ bonyolult és nehezen érthető, akkor legalább mi szülők legyünk egy kicsit "egyszerűek".

Hogyan is tehetjük ezt meg?

- Hozzunk egyszerű szabályokat! (pl.: A szobában nem szabad labdázni, csak az udvaron. Az asztalnál ülve eszünk és nem játék közben, mert könnyen félre nyelhetsz. stb.)

- Ezeket az egyszerű szabályokat igyekezzünk mindig betartatni.

- Amikor valamit nem engedünk meg, akkor magyarázzuk el, hogy miért nem szabad.

- Lehetőleg a család minden felnőtt tagja ugyanazokat a dogokat tiltsa, illetve engedje meg.

- Amikor valamit nem engedünk meg akkor próbáljunk helyette felajánlani valami alternatívát. (pl.:Anyu arckrémjéből nem építhetsz tornyot, de a kockáidból igen.)

- Amikor valami nem tetszik gyermekünk viselkedésében, azt jól, érthető és egyszerű módon fogalmazzuk meg számára is. - Ne a gyermekünk személyét minősítsük soha, csak azt amit csinál. ( Pl.: Ne azt mondjuk, hogy te buta vagy, hanem maximum azt, hogy butaságot csináltál.)

- Ne állítsuk olyan feladat elé, amit ő még nem tud megoldani, mert csak frusztrált lesz tőle. (Pl.: Ne várjuk el egy kétéves gyerektől, hogy bekösse a cipőjét, hiszen a finom mozgása még nem annyira fejlett)

- Adjunk egyszerű feladatokat a gyermekünknek, amit viszont meg tud oldani. El sem tudjuk képzelni, mennyire izgalmas lehet egy kisgyereknek egy olyan hihetetlenül izgalmas felnőtt-tevékenység, amit mi már eléggé ununk, mint mondjuk a szemét kidobása a kukába, vagy az asztal letörlése evés után...

Kapcsolódó cikkek:

A dackorszak és egyéb csapások 1