Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

A dackorszak és egyéb csapások 1. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csányi Nikolett   

altA dackorszakról egy kicsit más nézőpontból ...

Nézzük meg mi ennek a roppant kimerítő és végeláthatatlannak tűnő korszaknak a célja! Hátha így könnyebb lesz elviselni majd a hosszú percekig tartó üvöltéseket, amelyek rendszerint az „énnnnnnnnnnn akarom!” illetve a „neeeeeeem akarom” mondatokkal szoktak kezdődni… Ha röviden és velősen akarjuk meghatározni ennek az életkornak a lényegét, akkor azt mondhatjuk, hogy ekkor dől el, hogy gyermekünk határozott, jó önértékelésű, környezetében kompetens személynek számító egyén lesz-e, vagy szorongó és önértékelési zavarokkal küzdő. Mert miről is szól az énakarom illetve a nemakarom egy ekkora gyerek esetében? Megjelenik gyermekünknél az önállóság igénye. Ahogyan eddig csüngött a mamán, most ilyen erővel vágyik arra, hogy egyedül felfedezze a világot és a saját képességeit – természetesen az sosem árt, ha a mami biztonságos távolságban van…

A dackorszaknak nevezett időszak legjellegzetesebb tünete, hogy csemeténk szembefeszíti magát a szülő akarattal, és néha az az érzésünk, hogy csupán az a célja, hogy mindent másképpen csináljon, mint ahogyan elvárnánk tőle. Akár milyen nehéz is, ne felejtsük el, hogy gyermekünk ilyenkor fontos tapasztalatokat gyűjt, fontos dolgokat tanul arról, hogy ő mire is képes egyedül, akár az egész világgal – de legalább is a mamival mindenképpen – szemben. Ezek a tapasztalatok, melyeket most szerez az énerejével, a hatékonyságával kapcsolatban egész életére szólóan meghatározóak a számára. Nem szeretem a nagy szavakat, de ebben a szakaszban nagyon nagy a szülők felelőssége. Miért is? Gondoljuk végig, ha mindig próbáljuk gátját szabni gyermekünk törekvéseinek, ha mindig elérjük, hogy a mi akaratunk érvényesüljön, akkor milyen következtetést von le gyermekünk? Azt, hogy ő nem képes alakítani a sorsát, nem képes alakítani az életét, nem az ő kezében van a maga sorsa. Ranschburg Jenő gyermekpszichológus szerint a szülők három módon tudnak hibázni ebben a korszakban:

alt

 A türelmetlenség. Gyermekünk ebben a korban tele van a világ megismerése iránti vággyal és kíváncsisággal. De a képességei még messze elmaradnak a vágyai mögött. Nagyon sok helyzetben ügyetlennek, lassúnak mutatkozik. A leghelyesebb, ha ilyenkor nem türelmetlenkedünk, nem siettetjük, hanem kivárjuk míg a saját tempójában elvégzi a dolgait. Ha ilyenkor nem vagyunk türelmesek és például bekötjük helyette a cipőfűzőjét, kiöntjük mi a bögréjébe a tejet, stb. akkor azt érjük el, hogy elvesszük a kedvét az önálló cselekvéstől.

 A túlzott aggodalom. A világ megismerése komoly, egész embert igénylő feladat. Néha bizony veszélyes dolgokkal is jár: fel kell mászni egy fára, ugrálni kell a padon, csak hogy rájöjjön az ember gyereke, hogy leszakad-e, ki kell próbálni, hogy mire való az olló, stb. Ezek valóban néha veszélyes dolgok, és az ember lányának elszorul a torka, amikor látja, hogy magzata már a mászóka legmagasabb fokán ácsorog, de ilyenkor nyeljünk egy nagyot és óvón-bátorítóan mosolyogjunk! Gondoljunk arra, hogy ezeket a dolgokat is meg kell tanulnia, és még mindig jobb, hogy olyankor próbálkozik, amikor látjuk, tudunk segíteni, ha szükséges. Gondoljunk bele, ha tapasztalatot gyűjt, akkor minden alkalommal egyre ügyesebb lesz. A legnagyobb veszélynek tehát akkor tesszük kis, ha merő jóakaratból nem engedjük tapasztalatot szerezni. A másik nagy probléma még ezzel a féltő viselkedéssel az, hogy elvehetjük a gyermekünk megismerő kedvét a folyamatos tiltással. Minden bizonnyal nagyobb biztonságban lesz, ha kiöljük belőle a vágyat, de szabad-e ezt tennünk?

 Az az elgondolás, hogy a gyermek a szülő tulajdona. Bizonyára nem egy embertől hallottuk már azt a mondatot, hogy „az én gyermekem, azt csinálok vele amit akarok”. Mintha nem is egy emberről, hanem egy tárgyról lenne szó!

Soha ne felejtsük el, hogy gyermekünk nem egy tárgy, valamint nem a tulajdonunk. Csak a vendégünk…

Kapcsolódó cikkek:

A dackorszak és egyéb csapások 2