Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Játékok az első évben PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csányi Nikolett   

altMinden életkornak megvannak a megfelelő játékai. Azaz, azok a játékeszközök, melyek leginkább felketik a babák figyelmét és legoptimálisabban segítik a fejődésüket. Melyek is ezek?

  Újszülöttkor:  Az ismert mondás szerint az újszülött nem játszik, mert nem ér rá…. Hiszen minden idejét és erejét igénybe veszi az új létfeltételekhez való alkalmazkodás. Gondoljunk csak bele, szervezetének komoly adaptációs feladatai vannak: szabályozódik a vérnyomása, a szívritmusa, neki komoly feladatot jelent a táplálkozás, a kiválasztás. Nem is csoda tehát, hogy élete első hónapjában a baba leginkább alszik, vagy félálomban van.

 1 hónapos kora körül már felfigyel a fölé hajoló arcokra, figyelmesen hallgatja anyja szavait.

Az újszülöttkor végére már megerősödik annyira, hogy nem csak a táplálkozásra megy el energiái nagy része, hanem figyeli az őt körülvevő világot is.

Pindur tipp: Vedd körül színes dolgokkal, hogy ébrenléti idejében nézegetni, figyelni tudja azokat. Valamint beszélj hozzá sokat!

Csecsemőkor: Az újszülött kapálódzó, rendezetlen mozgásaiból az első életév végére kialakul a rendezett mozgás. Egyévesen a babák már forognak, másznak, felülnek, felállnak, esetleg önállóan járnak is. Finommozgásuk is ügyesedik, már megfogják az őket körülvevő tárgyakat.

altAzt, hogy mivel szeret gyermekünk játszani, azt a biológiai érése is megszabja. Egy felállni tanuló baba, hosszan játszik olyat, hogy feláll és leül. Ebben ne akadályozzunk, ne gátoljuk így ügyesedik, fejlődik.

A csecsemőkor első játékai ha a fejlődés tükrében vizsgáljuk, akkor a nézéshez, a látáshoz kapcsolódnak. Első és legizgalmasabb játéka a saját keze! figyeld csak meg, milyen hosszan elnézegeti, milyen hosszan játszik vele kisbabád. Mikor már keze nem elégiti ki kíváncsiságát, akkor érdemes neki tárgyakat adni.

Pindur tipp: A legideálisabb első játék egy szép színes kendő. Ezt a baba nézegetheti, markolászhatja, szájába veheti. észre sem veszed és ezzel fejleszted, többek között, a finommozgását is.

A 4. hónap végére a baba már nem csak nézi a játékokat, hanem arra is törekszik, hogy megérintse őket. A fogásra alkalmas játék onnan ismerszik meg, hogy kellően kicsi és könnyű. A baba meg tudja fogni, de nem nehéz a számára. A világos, élénk színek keltik fel legjobban az érdeklődését. Fontos szempont az is, hogy jól tisztítható legyen. Ne felejtkezzünk el annak az ellenőrzéséről se, hogy a játék ne legyen balesetveszélyes. Egy-egy apró darab lenyelése komoly veszélyforrás lehet ebben a korban!

A fejlődés következő lépése, az hogy elkezd fejlődni a baba mozgása, ilyenkor a legfontosabb dolgunk, hogy biztosítsunk a babának elegendő helyet, hogy mozoghasson. Ha van elegendő helye, akkor kisbabád tudni fogja a dolgát, ne aggódj!

Pindur tipp: Biztosítsunk egy külön helyet a babának, lehetőleg a földön. Fontos, hogy a hempergő alja ne legyen nagyon puha, mert az nehezíti a mozgást. A baba játszóhelyére ne helyezzünk egyszerre sok dolgot, elég pár érdekes játékeszköz. Például: nagy gumilabda, amit kedvére lökdöshet, vagy úszógumi, stb.

Amikor már ügyesen forog, feltérdel, felül, akkor a játék egy új formája következik: a játékeszközökkel való foglalatoskodás!

Pindur tipp: Nem az a jó játék ebben a korban, ami a baba helyett játszik (pl.: zenélő, mozgó, forgó, világító játékok), hanem az, amivel ő játszhat. Elvégre gondolj csak bele, ezek a színes-szagos játékok semmire se jók, csak bambán bámulni lehet őket... Ideális ebben a korszakban sok színes műanyag pohár, tálka, doboz. Ezeket egymásba rakhatja, pakolászhatja kedvére. Ezzel alapozzuk meg a konstruálást. Valamint a baba tapasztalatokat szerez a tárgyak nagyságáról, méretéről, arányaikról.

alt   Nem ejtettem szót eddig az érzelmekkel kapcsolatos játékokról, pedig az is nagyon fontos az első életévben. A baba minden olyan játékot kedvel, ami testi kontaktust jelent a felnőttel. A közös játék a felnőttekkel az érzelmek „gyakorlásának” és „tanulásának” terepe!

  Pindur tipp: Ringasd a babádat. Mondókázz vele sokat az öledben ülve! (Pl.: zsipp-zsupp, hóc-hóc katona, kukucs-játékok, stb.)

Összefoglalásul az ideális játékszerek az elő évben:

  • 2-3 hónapos korban a legjobb játékok azok, amiket nézni majd tapintani tud.

    4-8 hónapos korban a változatos anyagból készült megfogható kis játékok, csörgők.

    8-12 hónapos kor között pedig az a legjobb, ha megfelelő térrel segítjük a mozgását, egymásba pakolható színes játékokat adunk neki, valamint énekelünk, mondókázunk vele.

Kapcsolódó cikkek:

Milyenek a jó játékok?

Játékország