Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Kísértő nassolás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Burján Judit   

altMindenki tudja, hogy sok zöldséget és gyümölcsöt kell enni, lehetőleg mozogni és nem szabad nassolni. Mi a nassolás? Természetesen nem csak édesség, hanem minden más az étkezések között elfogyasztott fölösleges kalória. Gyerekek esetében persze nem igazán lehet fölösleges kalóriákról beszélni, hiszen a növekedés és a gyarapodás igen energia igényes folyamatok. Anyatejből sem lehet túletetni a babákat, hiszen az angyali zsírpárnák hamar eltűnnek a magasság növekedésével. Nem szabad azonban visszaélni ezzel kedvező anyagcsere folyamattal, mert nem lesz mindig így!

Ha a jutalmazás és a vigasztalás valami édesség fogyasztását jelenti, hamar rátanul a kicsi és ezzel az eszközzel lesz vigasztalható. Ha az unatkozás ellenszere némi chips vagy ropi, erre lesz igénye kamaszként is (márpedig az iskola -egy kamasznak- nagyon unalmas). Az persze illuzórikus, hogy a kicsi ne találkozzon ezekkel a kísértésekkel, mert jönnek az ünnepek és vannak nagyszülők, rokonok, akik nem értik/nem akarják érteni elveinket ezzel kapcsolatban, és ott a közösség ahol nem mindig a legjobb példát látja a gyerek. Ráadásul ha mi magunk sem vagyunk menetesek ettől a szenvedélytől, a gyerektől sem várhatjuk majd el ezt. Egy újabb nevelési kérdés, mely önneveléssel kezdődik. A személyes példamutatás nagyon fontos eszközünk! Ha a mama és a papa sem nassol, akkor a kicsinek sem fog eszébe jutni.

altA teljes tilalom persze nem a legjobb megoldás. Átmeneti megoldás az egészséges nasi. A gyümölcs, az olajos magvak mellett, készíthetünk házi műzliszeletet vagy egyéb biosütit. Ne legyenek azonban illúzióink, ezek élvezeti értéke elmarad a gumicukrok, chipsek és egyéb „gyári finomságok” mögött. Tehát nem menekülhetünk meg az észérvekkel történő magyarázatoktól. És sajnos igazad van ha a fognyűvő manókról mesélsz például. A hosszú távú nevelési cél, hogy egészséges életmódra neveljük csemeténket, még nem belátható ok számára!

A szülinapi torta és a mikulás csoki fogyasztása (bár „bűnös élvezet”) persze más lapra tartozik … valószínűleg nem ezek fogják nassoló duci gyerekké változtatni a lurkót. Az édességek mellett nagy veszélyt rejtenek a sós nassolni valók. A só fokozott szomjúságot okoz, a több folyadékbevitel, kismértékben ugyan, de emeli a vérnyomást, ami tartósan már káros lehet. A cukrok és az enyhén emelkedett vérnyomás élénkítő hatása nem bizonyított meggyőzően, kb ugyanannyian kardoskodnak mellette, mint ellene. Nagyon sokan azonban gyakorlati tapasztalataikból jutnak arra a következtetésre, hogy gyermekük érzékeny a cukrok fogyasztására, és szemmel láthatóan „túlpörög”, nyugtalan energiagombóc lesz a nassolástól.

altMindezeket szem előtt tartva kell dönteni a családi szabályról, ami a nassolást illeti! Például közös bevásárlás esetén csak a hűtőpultból választható édesség, egy nap egy csokoládé vagy süti fogyasztható, de bármely betartható szabály hasznos lehet! Ebben a kérdésben senkinek sincs könnyű dolga hiszen egyszerre kell küzdeni a kísértő környezettel és a belső lázadással a gyerek és a rokonság részéről! A megfelelő szabály következetes betartása azonban biztos működni fog.

Kapcsolódó cikkek:

Évről évre szülinap

Egészségőrök: Ásványi anyagok

Gyermekkori elhízás

Jó étvágyat mindenkinek! - pufók puttók

Jó étvágyat mindenkinek! - madárcsontúak

Tudnivalók a csecsemőfőzelékről

Babakanál őrület

Tortanap