Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

A pikleri gyermekképről újra PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csányi Nikolett   

altPikler Emmiről sok félreértés és sok téves belemagyarázás él a köztudatban. Saját hazájában senki sem lehet próféta, sajnos így van ez vele is. Amíg Franciaországban teret neveztek el róla, az USA-ban az ő módszerére alapuló szülő-gyerek játszócsoportokat szerveznek, addig itthon szinte csak negatívumok vannak vele kapcsolatban a köztudatban sajnos.

Mit is gondolt Pikler Emmi a gyerekekről, a velük való foglalkozásról? Gondolatai, tanácsai máig érvényesek és megszívlelendők, bár nem szolgálják a „bébiipar” és a fogyasztói társadalom érdekeit, ami ontja ránk a fejlesztő, okosító gyerekjátékokat, eszközöket, baba-tanfolyamokat…

Véleményem szerint, a legfontosabb gondolata a pikleri szellemiségnek az, hogy engedjük meg a gyereknek, hogy a saját ütemében és a saját képességeinek megfelelően fejlődjön. Ne erőltessük, ne siettessük!

Szülőként figyeljük meg mire képes a gyermekünk, és csak annyit várjunk el tőle, amire valójában képes. Ne siettesük és ne kényszerítsük bele olyan helyzetekbe, amikre ő még önmagától képtelen! Mi történik, ha siettetjük, vagy olyan szituációknak tesszük ki, amik meghaladják a képességeit? Akaratlanul is kudarcélményt okozunk neki, erősítjük függő helyzetét és megerősítjük abban, hogy csakis a mi segítségünkkel tud elérni bármit is. Egy egyszerű példa: ha egy még járni nem tudó babát kezénél fogva vezetgetünk (ahelyett, hogy engednénk, hogy mászva változtasson helyet), akkor, arra szocializáljuk, hogy ne önállóan, hanem a mi segítségünkkel cselekedjen…

Ezzel szemben mi történik, ha engedjük, hogy fejlettségének megfelelő mozgásformákat gyakoroljon? Azon túl, hogy ügyesedik a mozgása, nagyon sok apró sikerélmény éri, amitől nő az önbizalma, kompetenciaérzése erősödik.

altBízzunk a gyerekekben! Adjunk nekik elég időt és teret, hogy fejlődjenek! Ez lenne Pikler Emmi életművének egyik, számomra fontos, üzenete. Ha egy gyereknek megvan a lehetősége, hogy zavartalanul, a saját ritmusában fedezze fel a világot, akkor ő lankadatlan érdeklődéssel, kitartással, kíváncsisággal birtokba fogja venni azt.

A „hagyományos” csecsemőképünk az, hogy a csecsemő egy magatehetetlen lény, akit nekünk kell mozgásba hozni, a figyelmét felkelteni, szórakoztatni. Az igazság viszont az, hogy a kicsik belűről jövő érdeklődésének kell „csak” teret adni és ők tudni fogják a dolgukat… Bízzunk meg bennük!

Figyeljük csak meg a csecsemőket. Lankadatlan elszántsággal próbálkoznak, addig kaszálnak kis kezükkel, amíg nem sikerül megmarkolniuk egy-egy játékot. A siker leírhatatlan ilyenkor. Miért vennénk el tőlük ezt a sikerélményt azzal, hogy a kezükbe adunk egy-egy játékot? Mindenki emlékszik kisbabája első lépéseire, micsoda öröm és büszkeség van a kis arcokon az első önálló lépés után, az én csinálom öröme. Miért vennénk el tőlük ezt az örömet azért, hogy körbe-körbe vezetgetjük őket a szobában? (Arról nem is beszélve, hogy ettől nem tanulnak meg előbb járni, csak frusztráltabbak lesznek, ha éppen nem vezeti őket kézen fogva senki.)

Ha engedjük, hogy a kicsik kibontakoztassák képességeiket, akkor nő önbizalmuk és a szülő-gyerek kapcsolat minősége is változik, javul. Hiszen azt sugalljuk a kicsiknek, hogy tiszteletben tartjuk személyiségét, partnernek tekintjük őt, elismerjük a határait.

Ha a gyerekben az autonóm személyt látjuk, akkor ez átsegít bennünket sok konfliktushelyzeten és kudarcon. Célunk nem a gyerek akaratának letörése, hanem a vele való együttműködés lesz immáron.

Kalandra fel!

fotó: Reismann Marianne

Kapcsolódó cikkek:

Szabad mozgás = Erőszakmentes nevelés

Az erőszakmentes nevelés gyakorlata

Nevelj kompetens gyereket!

Pikler-módszer

12 pont a boldog gyerekkorért