Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Hospitalizáció PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csányi Nikolett   

altHospitalizmusnak nevezzük a csecsemőknél és kisgyermekeknél hosszabb kórházi tartózkodás után vagy gyermekek és fiatalok intézeti nevelése során az érzelmi elsivárosodás következtében kialakuló zavarokat.

Az újszülöttnek veleszületett hajlama van a közelség keresésére. A gondozó jelenléte az életben maradás feltétele. A testi kontaktus szolgálja a védelmet és a biztonságot, ez teszi lehetővé a szükségletei kielégítését. A sírás, a mosoly, a szemkontaktus keresése az élet első heteiben ösztönös fiziológiai reakció, mégis nagy jelentősége van a társas kapcsolatok alakulásában. A kötődés olyan szeretetkapcsolat, ami felcserélhetetlen és egy vagy legfeljebb néhány fontos személyre irányul.

René Spitz pszichológus megfigyelései megkerülhetetlenek, ha a hospitalizmusról beszélünk. A később hospitalizáció néven híressé vált vizsgálat árvaházba került kisbabák fejlődését, szokásait tanulmányozta.(A hospitalizáció elnevezés onnan ered, hogy néha kicsi gyermekek hosszabb időre kórházba kerülnek és ez az elszakadás is hasonló, mint a vizsgálat tárgyát képező alaphelyzet.) 

A feljegyzésekből kiderült, hogy az elszakadást követő 1. hónapot követően a kis gyerekek már nyűgösekké, sírósakká váltak. A 2. hónap után már csak kevés élelmet fogadtak el, testsúlyuk csökkent. A 3. hónap után már kedélyállapotuk is határozottan romlott, ernyedten feküdtek ágyukban, apatikussá váltak a világgal szemben. 


altA helyzetet súlyosbította, hogy kevés volt a csecsemő otthonokban a szakképzett ápolók száma, ezért a babákat csak etetések, fürdetés alkalmával tudták kézbe venni. A csecsemőhalandóság órási mértékben megnőtt. Ennek pedig semmiféle logikus magyarázata nem volt, hiszen a higiénés körülmények, az ellátás megfelelőek voltak, betegségekre utaló jel nem volt. Amint sikerült az ápoló személyzet számát növelni, és így az apróságok több gondoskodást kaphattak, a csecsemőhalandóság ismét az elfogadható mértékűre csökkent. A megmagyarázhatatlan tényekre csak a későbbi kutatás-ok derítettek fényt. Az érintés, az anyai szeretet hiányától szenvedő csecsemők egy bizonyos marasmus (csecsemősorvadás) nevű betegség áldozatai lettek.


A kisgyermek érzékenységével együtt jár, hogy optimális fejlődéséhez folyamatos egyéni érzelemre van szüksége. A hospitalizáció oka tehát elsősorban az anyai érzelmek nélkülözése.

altA hospitalizmus jelei, a szegényes mimikai, közönyösség, tompaság, tétlenség, álmatlanság, kontaktuskerülés és a lassú, nem megfelelő fejlődés. Az anya nélküli élet negyedik évében, a gyermekeknél hosszú távon fennmaradó pótcselekvések jelennek meg, mint a himbálás, ujjszopás, maszturbáció. Hospitalizmus a családban nevelkedő csecsemők esetében is kialakulhat abban az esetben, ha az anya elutasítóan bánik gyermekével és így nem történik meg a csecsemő érzelmi szükségleteinek kielégítése, vagy abban az esetben, ha az anya bár érzelmileg megfelel a gyermek igényeinek a nevelés terén azonban elhanyagolja őt. Idősebb árvaházban nevelkedő gyermekek esetében, e zavarok beilleszkedési nehézségekben, kontaktusszegénységben, monoton testmozgásokban, öncsonkítási hajlamban, infekciós betegségek iránti fogékonyságban nyilvánulnak meg.

Hospitalizációs folyamat felnőttek esetében is megfigyelhető, főleg a hosszú kórházi tartózkodásra kényszerült betegek esetében. A kórházi tartózkodás a betegekre idegen életritmust kényszerít. A betegség viselése mellett, a szobatársakhoz való alkalmazkodás, a családjuktól való elszakítottság is hozzájárul a megterhelésekhez. A hosszú intézeti tartózkodás fokozza a szobatársaktól és az egészségügyi ellátástól való erős függőség érzetet.

Irodalom: Hárdi István: Pszichológia a betegágynál; Mérei-Binét: Gyermeklélektan

Kapcsolódó cikkek:

Szeretetlenség

Simogasd!

Gyerekek a kórházban

Kórházi napok