Mottó

„Ha veszel, megtelik a kezed, ha adsz megtelik a szíved.” (Margarete Seemann)

Tekerd le a hangerőt! PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Csányi Nikolett   

 altMindenki imádja a gyerekét, de lássuk be néha alaposan próbára is teszi az ember lányát…. És amikor már pattanásig feszül a húr és úgy érzed, hogy nem bírod tovább akkor felemeled a hangod és kiabálva közlöd a gyerekkel, hogy eddig és ne tovább. Mindenki tegye szívére a kezét, kivel nem fordult már ez elő? Mindenki emberből van, mindenki lehet fáradt, türelmetlen, ingerült. És akkor, ha ez nagyon ritkán fordul elő, talán nem is akkora probléma.

Természetesen ilyen esetek után fontos, hogy mikor már mindenki megnyugodott higgadtan is meg tudjuk beszélni a történteket, magyarázzuk meg a viselkedésünket, esetleg kérjünk bocsánatot.

Akkor kell elkezdenünk gondolkodni, ha ez az „emelt hangú nevelés” mindennapossá válik. Gondoljunk csak bele, hogy az ilyen kommunikációval mi az, amit közvetítünk a gyermekünk felé? A kiabálással, a sértegetéssel, a leértékeléssel, az közvetítjük felé, hogy ő rossz, buta, nem szerethető. És ezek egy idő után egyfajta kommunikációs gátat építhetnek közénk. Hiszen az a gyerek, akivel kicsi korától kezdve sokat üvöltenek, az nem lesz képes később sem bizalmába fogadni a szülőjét. (Inkább nem szólok, neki, hogy baj van, mert csak kiabálni fog! – gondolja majd gyermekünk.)

Valamint azt se felejtsük el, hogy ha sokat kiabálunk a gyerekkel, az egy idő után „immunis” lesz a normál beszédre….

A kiabálással azt tanítjuk meg neki, hogy ez a kommunikáció egyik helyes módja, és ha valamit nagyon szeretne, akkor nem kell mást tennie, mint felemelnie a hangját. Ez elősegítheti az erőszakod, türelmetlen személyiségvonások beépülését a személyiségbe.
Amikor kiabálunk, bármi is legyen vele a célunk, akkor az a mögöttes üzenetünk, hogy gyermekünket nem becsüljük eléggé ahhoz, hogy normálisan és tisztelettel közelítsünk felé. Ezzel sokat árthatunk az önértékelésének. Valamint meg is ijedhet, és kételkedni kezdhet a szeretetünkben.

Mindenkinek az a célja, hogy jó szülő legyen! Mi a teendő akkor, ha észrevettük, hogy túl sokat (naponta) kiabálunk gyermekünkkel? A válasz egyszerű – szokjunk le róla!

Hogyan is?

  • Próbáljuk meg felismerni, hogy mik azok a dolgok, amik igazán felmérgesítenek!

  • Elég elrettentő lehet, ha egyszer visszahallgatjuk magunkat egy dühkitörés után…. Kérjük meg párunkat vegye fel, vagy rögzítse valahogy. El fogunk képedni – ilyenek lennénk mi?

  • Ha érezzük, hogy kezdünk nagyon feszültek vagy idegesek lenni, akkor lépjünk ki a helyzetből, ha csak lehet. Menjünk át a másik szobába, mossuk meg az arcunkat, stb. Mikor megnyugodtunk, akkor beszéljünk gyermekünkkel.

  • Időben lépjünk közbe! Ne akkor szóljunk a gyermekünkre, amikor már elmérgesedett a helyzet, próbáljuk meg elejét venni a bajnak. Például, mikor mesekönyvet akar nézegetni, akkor figyelmeztessük előre, hogy nem szeretnénk ha széttépné vagy rárajzolna, mert akkor elvesszük tőle.

  • Ha kommunikálunk vele, akkor mindig menjünk hozzá közel. Ne a konyhából kiabáljunk át a gyerekszobába. Menjünk oda hozzá, hogy lássa a mimikánkat, arcunkat, tekintetünket.

  • Ne legyünk félreérthetőek. Adjunk egyértelmű utasításokat, ha szükséges. Például, ha azt mondjuk neki, hogy „felhúznád a pulóveredet?” ahelyett, hogy „húzd fel a pulóveredet!”, akkor ő azt fogja gondolni, hogy van választása az adott helyzetben.

  • Adjunk neki egy kis időt, mikor kérünk tőle valamit, ne kelljen azonnal megtennie, várjunk pár percet.

  • Ha jól viselkedik azt is vegyük észre, ilyenkor dicsérjük meg! Nekünk is jól esik egy kis dicséret, és higgyük el, gyermekünk is így van vele.