Zentai Edit Rita PDF Nyomtatás E-mail

alt1995-ben végeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán oligofrénpedagógia-pszichopedagógia szakon. A diploma megszerzése óta a gyógypedagógia több területén, több életkori csoporttal dolgoztam: tanítottam általános iskolában, majd speciális szakiskolában, aztán egy közalapítványnál szakmai pályázatokat gondoztam, később súlyosan-halmozottan fogyatékos gyermekek korai fejlesztését, fejlesztő felkészítését végeztem, illetve felnőtt korú fogyatékos emberekkel foglalkoztam, majd gyermekotthonban élő kisgyermekek komplex korai fejlesztését végeztem. Jelenleg diagnosztikai munkát végzek a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat 2. számú szakértői bizottsági tagintézményében.

Gyógypedagógiai pályázatok bírálójaként dolgoztam az ESZA Nonprofit Kht-nek, és régi szakmai kapcsolat fűz a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft-hoz is, külső szakértőként főképp a szülősegítő pályázataikban dolgoztam.

Okleveles pszichológus végzettségemet a Károli Gáspár Református Egyetemen szereztem. Jelenleg a pedagógiai szakpszichológus szakvizsgámhoz az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatok tanulmányokat.